|
|
Ezen az oldalon leírtak a véleményemet tükrözik,
semmiképpen sem tényállítások, ugyanezen témákról más gondolhat illetve
megfogalmazhat más véleményt.
2011.01.23
Majdnem egy év telt el a legutóbbi beírásom óta...
Annyiszor nekikészültem, de mindig volt valami kifogás ami miatt végül
elmaradt az új anyagok feltétele a netre. Megszületett harmadik
gyerekünk így kicsit elfoglaltabb lettem, majd a gépem amivel a modelles
dolgaimat kezelem önmegsemmisítést végzett a múlt nyáron. Majd elkezdtem
fejleszteni az új weblapomat, mert a mostanit már nagyon macerás
editálni. Sajnos még mindig nincs kész, de mivel már több ismerős
érdeklődött, hogy élek e még úgy döntöttem, hogy felteszem a múlt év
novemberi kalandom történéseit még azelőtt, hogy az új web elkészülne. A
Microsoft-tól kaptunk a berlini Tech-Ed-re belépőt így az üzlettársammal
úgy döntöttünk, hogy nem repülővel, hanem autóval vágunk neki az útnak,
közben sok helyen megállva. A képek között látható Berlin, Rostock,
Warnemünde, Spreewald, Drezda stb., mivel tettünk egy nagy kört a volt
NDK területén. Minden olyan helyen jártunk ahol 10-12 évesen a nyaraimat
töltöttem. Nem mellesleg az asszonyt is ott ismertem meg... Azóta eltelt
több mint húsz év. Sajnos sejtettem, de a saját szememmel is láttam,
hogy a (kelet)németek jól eltávolodtak életszínvonalban és mindenben
Magyarországtól.
Továbbá a konferencia alatt az egyik délutánt arra
szántam, hogy ellátogattam a Berlin Loxx-ot megnézni. Aki esetleg nem
tudná ez egy baromi nagy terepasztal, ami javarészt Berlint modellezi. A
kiállítás az S-BAHN Alexander Platz-i megállójától közelíthető meg
leggyorsabban (Bevásárló központ legfelső emeletén).
2010.03.30
Az utóbbi időben ismét volt egy kis
időm a terepasztal építéssel foglalkozni. Következő képen látható az
eredmény, a részletekről ITT lehet
olvasni.
2009.12.25
Kis karácsony nagy karácsony... Ez az
év modell beruházások szempontjából elég gyérre sikeredett. Válság ide
vagy oda a feleségem meglepett többek között egy mozdonnyal. Minden
évben frissítek egy listát amiből választhat én pedig nagyon meglepődök,
amikor megtalálom a fa alatt az egyiket. Az Ő választása idén egy "digó"
mozdonyra esett, amit a Rivarossi követett el. Korábban sokat vonatozunk
Olaszországban és némelyik gép nagyon megtetszett, ez is azok közé
tartozik. Olasz mozdonyom eddig amúgy sem volt. Listán szerepelt még DB
101, CFR szürke dízel stb...
Ez a kedves ajándék viszont elrontotta
a karácsony esti vacsorámat. Nézegetve a dobozban mellékelt papírokat,
nem láttam rajta a dekóder előkészítést. Na akkor gondoltam szedjük szét
nézzük meg belül. Rajz elő. Első lépés ütközőket vegyük ki... Éppen
hozzáértem az egyikhez amikor is az elrepült kb. 1. méterrel arrébb.
Néztem nagy kerekre nyílt szemekkel ?!? Konstatáltam, hogy az ütközők
rugósak mint az igazi. Tök jó. Az ütközőt meg is találtam, csak a benne
lévő rugónak veszett nyoma. Ekkor az összes felekezetet és felmenőket
különféle kontextusban végigragoztam. Közben eljött a vacsora ideje...
Hozzám szólni nem lehetett, mert a méreg majdnem szétvetett. Itt az új
modell és máris leamortizáltam. Vacsi után vissza modell szobába és
kezdetét vette a keresési projekt hasonló módon mint ahogy a "Drágám a
kölykök összementek" című filmben. Lámpákkal felszerelkezve kb. 16 m2-es
padlószőnyegen próbáltam megtalálni egy kb. 0,5-1 mm vastag és 2-3 mm
hosszú rugót. Nem sikerült. Feladtam. Próbáltam nyugtatgatni magam, hogy
nem is néz ki hülyén, hogy az egyik ütközője nem működik és beljebb van
1 mm mert a rugó nem nyomja vissza a helyére. Minden más modellemnek fix
az ütközője, gondoltam visszaragasztom és kész, plusz a párjából is
kiveszem a rugót, hogy egyforma legyen azon a végén. A guta majdnem
megütött, mivel már majdnem letört az ütköző tányérja a feszegetéstől,
de a fenéért sem akart szétjönni. Mondom ilyen nincs. Gondoltam jobban
járok ha most elmegyek tévézni, mert még másban is kárt teszek (két hete
nem hallgattam az eszemre és egymás után két modellt sikerült atomjaira
törnöm), mára ennyi elég volt. Kifele menet valamiért a készülő
terepasztalon az egyik domb alá (még nincs befejezve teljesen) máig
megmagyarázhatatlan ok miatt elemlámpával bekukkoltam és mit látok hát
azt a roh.dt rugót. Még jó hogy órákig a földön kerestem. Nem is
emlékszem, hogy karácsony estét szúrtam-e el már valaha ennyire.
Csatoltam néhány képet a járgányról
(működés közben a lámpák fényei nagyon jól néznek ki bár a képeken nem
látszik, illetve a mozdony hat tengelyes és három forgóváza van):
2009.12.22
Az utóbbi időben nem jelentkeztem itt
a weben, aminek elég sok oka volt. Többek között nem foglalkoztam
modellezéssel, mivel engem is elért a gazdasági válság. Majd négy
hónapot vártam a szomszédra, mert megígérte, hogy segít átépíteni a
vitrinjeimet. Már nagyon untam, hogy négykézláb a földön építsem a
terepasztalt. Illetve napokon belül megérkezik a harmadik gyerekünk így
a szabadidő egyre szűkösebb. Ismét sikerült szereznem néhány 100 év
körüli képeslapot, amik megtekinthetőek ITT.
Picit át is rendeztem őket.
A végleges helyére a vitrin alá
bekerült a terepasztal első szakasza. Összekötöttem a térközöket, hogy
lehessen legalább ezeken a rövid szakaszon a járműveket próbálgatni.
Illetve beállítgattam a felsővezetéket, hogy a járművek legnagyobb
sebességénél se akadjon bele az áramszedőjük. A terep építése
folytatódik. Alább látható néhány fotó:
2009.07.18
Szép lassan a halad a terepasztal
építése, az állás ITT
megtekinthető.
Néhány hete sikerült ismét vonatozni
egyet méghozzá egy olyan szerelvénnyel, ami akkor még csak a
próbafutásokat végezte és menetrend szerint utasokat még nem szállított.
Tisztára olyan érzés volt , mint amikor beülünk egy új autóba egy
szalonban. Még új szaga volt mivel nem volt összefestve és összehányva,
de ez valószínűleg csak addig marad így amíg be nem áll a forgalomba.
Vezetőállás:
Kívülről:
Indulás Veresegyházról, majd
félreállítva Csomádon. Út közben a szerelvény elérte az 1000-ik
kilométerét:
Újpestről irány tovább a Körvasúton a
délibe már nélkülem...
2009.05.23
Mostanában szünetel a terepasztal
építés mivel az egyetemen vizsgaidőszak van (még 3 hétig). Az esemény
ami miatt mégis szánok néhány percet az írásra az az, hogy befutott egy
régóta várt modell. Néhány éve amikor újra kezdtem a modellezést a
Modellkitnél éppen elfogyott a narancs színű nohab. Mivel most nem
szeretnék fröcsögni nem részletezem mit kaptam a fejemre az üzletben.
Már előrendelésben elfogyott. A mai napig nem fogom fel ép ésszel ha
valamire kereslet van az aranyban mért ára ellenére akkor miért nem
gyártanak többet talán nem akarnak jól élni. Na mindegy nem engedték,
hogy a pénzemet ott elköltsem. Nem csak itt jártam így átmentem a
Deákhoz, ott legalább a stílussal nem volt probléma. Ha jól emlékszem
ott az volt a mondás, hogy amit csináltak már régen elfogyott új sorozat
pedig csak akkor gazdaságos ha legalább 60 darabra találnának vevőt.
Később gondoltam írok a ROCO ügyfélszolgálatnak, hogy mikor gyártanak
narancs/piros színű nohabot (círmosok nem igazán tetszenek, mert a
nosztalgia vonaton kívül nem láttam és én már nem éltem abban a
korban...), hátha válaszolnak, mivel korábban is korrekt válaszokat
írtak kérdésekre. De aztán ez elmaradt. Végül nagyon örültem amikor idén
megláttam a ROCO újdonság lapjában. Rendeltem is azonnal. Nem is bánom,
hogy így alakult, mert az ára még, ha részletgazdagsága kisebb is, hangdekóderrel együtt 50.000 Ft-al kevesebb
mint az évekkel ezelőtti Modellkitesé.
Íme néhány fotó a szerzeményről +
néhány társ:
2009.04.10
Hosszú idő után jutott egy kis idő
ismét a weblapok frissítésére. Sikerült megint néhány régi képeslapot
beszereznem árverésen. Kinéztem öt képet amit szerettem volna megvenni
és licitálni rájuk. De tanulva a korábbiakból taktikát váltottam.
Figyeltem a licitálókat, hogy vasúti témában kik licitálnak. Örömmel
konstatáltam, hogy most csak ketten. Többen úgy szoktak jönni,
hogy van egy bizonyos elkölteni való keretük amibe szeretnének beleférni
(általában én is így megyek). Így most az volt a nyerő, hogy az első két
licitnél jól sikerült felverni az árat, amivel sikerült a riválisok
pénztárcáját üríteni és elvenni a kedvüket a következő körökben. Mivel
sikerült jó helyre ülnöm így láttam az arcukon, hogy legszívesebben
elküldenének a fenébe. Viszont sikerrel jártam a játékban, mert ugyan
kettőt buktam, de három tételt kikiáltási áron el tudtam hozni. A képek
megtekinthetőek ITT.
A terepasztal építése szépen és
lassacskán de halad... ITT
megtekinthető. A tervek utolsó verziója
ITT tekinthető meg.
2009.01.25
Az elmúlt napokban elkezdtem a
pótlólagos dokumentálását a terepasztalom építésének, a módosítások
fellelhetőek a megfelelő menükben. Illetve megvásároltam a sajnálatosan
kiárusításra került MarTrain gyűjteményből néhány darabot:
2009.01.18
Hosszú szünet után újra eljutottam
oda, hogy néhány frissítést eszközöljek az oldalakon. Sajnos múlt év novemberében
sikerült felgyújtanom a házunkat a szakszerűen megépített kandallónkkal.
Szerencsére tűzoltók érkezése előtt sikerült házilag eloltanunk a tüzet.
De a nappalink így is úgy nézett ki az ünnepek alatt mint amit
bombatámadás ért. Most így a felújítás után az utóbbi időben készült
képeket rakom fel az oldalakra.
Pénzem a fenti okok miatt nem volt a
gyűjtemény bővítésére, de azért karácsonyra a feleségemtől és
testvéremtől kaptam néhány darabot, íme:
2008.10.21
Szüleim kb 5 éve nyaggatnak, hogy a
cuccaimat vigyem el tőlük ha már elköltöztem... csak foglalja a helyet a
sok kacatom... Az elmúlt hétvégén elkezdtem mazsolázni, hátha beváltják
ígéretüket és kidobnak mindent...
Találtam néhány régi képet, amiből
néhányat beszkenneltem, bár nagyon sok nincs meg de talán idővel
előkerülnek a hiányzóak. Valamikor kb. 15-20 éve járt Ferihegyen a
Condcorde egyik példánya, amikor is sikerült kicsit közelebbről is
megcsodálni. Íme két kép, egy a teraszról egy pedig már a
pilótafülkéből:
Ebben a korszakomban már a vonatokat
lecserélték a repülők, bár középiskolai tanáraim az én segédletemmel
megoldották, hogy ne teljesüljenek az álmaim...
De még korábbról íme néhány fotó.
Budapesten a Mexikói úti kis földalatti végállomásnál készültek kb 20-25
éve. Sajnos ezekből sem sikerült megtalálnom mindet.
Ma már kicsit öregebb vagyok mint ahogy a képen
látható... persze a mozdony is, pedig akkoriban még nem számított
réginek
A nagy lapát visszapillantó tükörtől nem látszik a
fejem...
Elmondhatom, hogy ezen is jártam...
Kukucs ki van az ablakban?
2008.10.12
A héten elkövettem azt a hibát, hogy
útban hazafelé benéztem az egyik modell üzletbe, ahol szembesültem
azzal, hogy megjött két rendelésem és ki kellene fizetni... De jó
gondoltam magamban, nem így készültem, de végül fizettem és örültem az
újabb daraboknak... Viszont itthon ért a meglepetés, hogy az egyiknek a
színe nem stimmel... Szürkés szín helyett fényes ezüst... Hmm ROCO-ék
valamit elnéztek vagy a katalógus rossz. Korábban ész nélkül vettem a
modelleket, de ma már csak konkrét darabokat veszek amik megfelelnek
valamely szerelvényembe (vagy pedig nagyon akciós az ára). Na most ez az
ezüst valahogy nem stimmel... Ez a kép van a katalógusban és a ROCO
weblapján:
A dobozban pedig ez volt:
Lehet, hogy elfogyott a festék és csak
ilyen volt raktáron...
A modell másik érdekessége, hogy a
súlya közelít egy mozdonyéhoz. Azt tudtam, hogy digitálisan kapcsolható
a lámpája, de azt nem gondoltam, hogy ez a fícsőr ilyen súlynövekedéssel
jár. Az már csak hab a tortán, hogy a doksiban az van írva, hogy a 7-es
funkció billentyűvel lehet kapcsolgatni a lámpát, viszont akárhogy
nyomogattam a nyolcassal működött...
A másik modell amit sikerült venni egy
magyar konténerszállító:
2008.10.09
A hosszabb szünet oka, hogy nagy
nehezen elkezdtem terepasztalt építeni. Korábban kiállításokon ihlet
gyűjtés közben sokszor azon elmélkedtem, hogy egy-egy részlet milyen
gagyira sikerült, de majd én megmutatom milyen profi vagyok. Nos az első
pofára eséseken túl vagyok. Ezentúl más szemmel tekintek mások műveire.
Hogy csak a legnagyobb öngólt említsem, sikerült egy olyan alagutat
építenem amibe a villanymozdonyok nem férnek be, de ez is csak azután
derült ki hogy a papír részeket bekentem ragasztóval és úgy megkötött
mint a beton. Most azzal vigasztalom magam, hogy úgy is mellékvonalnak
készült, de valószínű idővel ez a feledés homályába merül és le fog
törni néhány áramszedő... Ezen mutatványaimról hamarosan teszek fel
képeket...
Mivel Ismét volt árverés így néhány
képpel bővült a régiség kollekcióm, amelyek
ITT megtekinthetőek.
A H0-ás személyvagonok oldalon pedig
az összes képet újracsináltam, bár még mindig nem tökéletes...
ITT megnézhetőek. Továbbá
az új beszerzésű darabok (mozdonyok, vagonok stb.) is bekerültek a
különféle menüpontok alá.
2008.08.28
Sok érdekes nem történt az utóbbi
időben, de a horvátországi nyaralásból hazafelé enyhítendő a vonat
elvonási tüneteket Zágrábban megállva készítettem néhány fotót amelyek
ITT megtekinthetőek.
Akikben pedig még nem keltettek undort a fehér kolbászok és TGV-k azok
ITT csemegézhetnek;
szintén augusztus folyamán a Benelux államokban és Németországban
készült néhány fotón...
2008.08.03
Tegnapi napon a kis családdal
ellátogattunk az Északi Járműjavítóban rendezett modellkiállításra. Volt
néhány tanulsága... Legközelebb önző módon gyerekek nélkül megyek
(magamat leszámítva). Némi nézelődés után az egyik a fáradtságtól
hisztizik, hogy menjünk haza aludni, a másik meg azért hogy ne menjünk
sehova. A végén úgy kellett hazavontatnom őket, amin sokan egész jól
szórakoztak. Készítettem egy csomó rossz képet, amelyek megtekinthetőek
ITT. A megvilágítás itt is
olyan jó (sz*r) mint Keszthelyen volt így az ócska gépemmel az összes
kép sötét lett, a színekről pedig ne is beszéljünk. A modul asztalok
között volt néhány ami szépen kidolgozott volt, de a többség ismételten
a mennyiség minőség csapdájába esett. Viszont volt 3-4 olyan
terepasztal, ami lenyűgözött, olyan szinten, hogy elment a kedvem a
saját asztalom továbbépítésétől. Annyira jól nézett ki és szinte
hibátlan a kidolgozása, hogy miközben nézegettem azon tűnődtem, hogy az
enyém vajon mikor lesz ilyen? Talán soha.
Néhány szép részlet:
2008.08.01
Rengeteg dolog történt az utóbbi
időben amelyet szerettem volna megosztani másokkal, de az időhiány nagy
úr, pedig kiléptem az egyik munkahelyemről még június közepén. Azt
hittem több időm lesz mindenre, de a másik munkám elvitte az összes
felszabadult időt. Így most a sok közül csak két témával foglalkoznék.
Idén a srácaimmal ismét ellátogattunk
a Balaton-fenyvesi kisvasúthoz. Nagyon élvezték... Javaslom másoknak is
hogy menjenek vele egy kört, mert az egyik helyi vasutas azt mondta,
hogy valószínűleg jövőre bezárják és akkor már késő lesz... A képek
ITT
megtekinthetőek.
Továbbá ellátogattunk Keszthelyre,
hogy megnézzük a nagy nagy terepasztalt... Ami tényleg nagy, de a méret
(mennyiség) egy kicsit a minőség rovására ment. Több helyen olvastam,
hogy a maradék 20 %-ot a látogatók előtt fejezik be. Szerintem, meg
inkább úgy látszik, hogy a 80-at bár igazság szerint ez szubjektív, mit
hány százaléknak tekintünk. Sok helyen nagyon részletes, sok helyen
pedig el van nagyolva. Két apró negatívum még, hogy sok villanymozdony
fut a pályán, de felsővezeték sehol nem látható, illetve a rengeteg
szerelőnyílás nagyon zavarja a látványt. Ez utóbbival valamit kezdeni
kellene, mert az nagyon sokat javítana a látványon. De minden kritikát
összevetve azért nagyon tetszik és javaslom másoknak is, hogy nézzék meg
személyesen. Néhány fotót készítettem (mivel gyenge volt a
megvilágítás), azok ITT
megtekinthetőek.
2008.06.07
A múlt hónapban gondoltam egyet és
tettünk autóval egy kis kört Szlovákiában. Felpakoltuk a két pici
fiunkat és indulás. Első megállás Donovaly-ban volt, ahol néhány órás
kirándulás után, szokásomhoz híven, amikor is Szlovákiában járunk mindig
eszem egy nagy adag knédlit, ez most is így történt, 95 Koronáért akkora
adagot adtak, hogy alig bírtam legyűrni, pedig általában nem kell
félteni... Majd körbeautóztuk az Alacsony Tátrát és Cerny Balogon
kötöttünk ki, sajnos túl későn értünk oda, így már csak a fotózásra
jutott egy kis idő. Néhány kép megtekinthető ITT.
2008.05.26
Csoda történt a múlt héten így újra
van elegendő tárhelyem és az oldalak átkerültek egy új szerverre... Most
valószínűleg néhány évig nem kell költözni...
Sajnos az utóbbi időben sok energiámat
elvitte a korábban már említett pereskedés, de sajnos nem sok mindent
sikerült elérnünk a három "ismeretlen", de általunk részben ismert
tettesek ellen. Az ügy minden levelét még ha semmilyen módon sem
kapcsolódik a modellezéshez, közzé fogom itt tenni mert így mások is
megtanulhatják a leckét, "hogyan lopjunk az államtól 10.000.000-okat"
legálisan. Legalábbis a szerint a gödöllői ügyészségen dolgozó ügyész
szerint is akinél panaszt tettünk a rendőrség nyomozása illetve nem
nyomozása miatt. Az ügy végén amikor bementünk iratbetekintésre (ahol
semmibe nem engedett betekinteni) és
elmagyarázta, hogy senki semmiben nem bűnös, a végén mondtam neki, jó jó
de legalább az egyik cég aki számla nélkül felajánlotta a (engedély
nélkül) tarra vágott erdő fáit és nem volt hajlandó számlát adni... Erre
az ügyésznő azt mondta, hogy "mi is szoktunk számla nélkül a
boltban vásárolni". Ez volt az a pillanat amikor
felálltunk és otthagytuk... Még szerencse, mert én tettem volna olyat
ami miatt tuti lecsuknak. Sajnos ez az ország ide jutott (jelzőket nem
sorolok, mert ezt sokan mások már megtették)... Akkor amikor egy
politikus így vagy úgy érintett egy ügyben valahogy senki nem akar a
végére járni... Csak halkan jegyezném meg a kedves ügyésznek, hogy
mindig kérek számlát (sőt el is várom, hogy adjanak) és a cégeim is
adnak, ezért nyugodtan is alszom!!! Ha csak itt a weboldalaimnál
maradunk még az új modelljeimé is össze van gyűjtve még a külföldön
vásároltaké is. Szóval szépen fogalmazva szégyellje magát... Tehát
hamarosan csinálok egy új menüpontot az előbbiek részletezésére...
Ne csak negatív dolgokról irkáljak,
feltettem néhány új vasúttal kapcsolatos képemet, amelyek
ITT megtekinthetőek.
A terepasztalt is elkezdtem tovább
építeni, hamarosan teszek fel további képeket, továbbá megpróbálok
valami normális áttekinthető struktúrát kitalálni. Mivel június
közepétől több időm lesz (kilépek a nappali munkahelyemről és az
éjszakait fogom ezután nappal csinálni) valószínűleg látványos lesz a
haladás.
2008.04.25
Ha nehezen is, de sikerült a
Csehországba költözött szolgáltatóval felvennem a kapcsolatot, így
hamarosan tudom tovább bővíteni az oldalaim tartalmát. A néhány GB
tárhely valószínűleg elég lesz egy darabig és nem kell tovább
bűvészkednem a képek méretével.
Azért sikerült felpasszíroznom az új
Brawa-s Talent-emről egy pici fotót...
2008.03.09
Unaloműzésként beszkenneltem néhány
újabb képet, amelyek megtalálhatóak a papírrégiség menüpontban. Illetve
a terepasztalos menübe bekerült a terveknek a frissítése.
2008.02.03
Egyenlőre nem tudom továbbírni a
fárasztó dolgaimat és frissíteni a web oldalakat, mert elfogyott a
szabad hely. A szolgáltatót pedig egy hónapja sem e-mail-ben sem
telefonon keresztül nem lehet elérni. Az már egy másik kérdés, hogy
lassan egy hónapja lejárt az előfizetésem is, így most ingyen
használom...
2007.12.17
Mostanában kicsit kevesebb idő jutott
a hobbyra, de azért történt egy és más. Árverésen sikerült vennem néhány
szép képet, de sajnos a legutolsónál elnéztem a naptárat és sikerült
kihagynom, bár a jó oldalát nézve így a pénzem is megmaradt... A képek
hamarosan feltöltésre kerülnek a régiség menübe.
A terepasztalt már századszor
újraterveztem, de valahogy még mindig nem tetszik. Az aktuális állás
megtekinthető a terepasztalos menüben néhány napon belül.
Aminek igazából nagyon örülök, hogy
sikerült vennem egy rakás ESU dekódert az itthoni árának az 54%-áért az
USA-ból (tehát majdnem féláron, nevetséges az itthoni 30.000 Forint
feletti ár). Komolyan mondom nem értem, hogy ott miért kerül sokkal
kevesebbe. Két nap múlva várhatóan mind a kezemben lesz, mert a haverok
jönnek haza karácsonyra... Így 2 mozdonyomat kivéve mindegyiknek lesz
most már hangja. Igazából a rendelés nem volt egyszerű projekt, mert nem
akarták a web-áruházban elfogadni úgy az európai Arany Mastercard-ot,
hogy a kézbesítési cím amerikai. Azon erőlködött az ügyfélszolgálatos,
hogy faxoljam le a bankkártya másolatát jól láthatóan a kártya számával.
Hiába magyaráztam neki, hogy nálunk internetes vásárláshoz ideiglenes
kódot ad a bank, nem akarta elfogadni, mert biztosan loptam. Négy napi
birkózás és levelezés után feltűnt, hogy az ideiglenes kártyaszám első 6
karaktere megegyezik a kártya tényleges számának első 6 karakterével.
Ekkor beszkenneltem és egy rajzoló programmal kiretusáltam a többi
számot, majd elküldtem nekik és láss csodát elfogadták. Ennyi erővel
egyből rajzolhattam volna nekik egy kártyát és nem kellett volna napokig
bohóckodni. Viszont ezzel az időhúzással egyrészt lőttek egy öngólt,
amivel sikerült kb 30.000 Ft-ot megtakarítani, mert azon a napon amikor
levonták a kártyámról az árú ellenértékét csökkentették a dekóderek
árait kb. 10 dollárral darabját (már az új áron számláztak) másrészt
abban a négy napban annyit ingadozott a Forint/Dollár árfolyam hogy sok
dekódernél már az is jelentős volt. Így utólag nem is bánom a
huzavonát...
2007.10.19
Talán mostanában sikerül
visszazökkennem a régi írogatós formámba, mert rengeteg kép és anyag
gyűlt össze amit szeretnék bemutatni. Nyáron 30 év után először fordult
elő, hogy nem mentünk a családdal a MÁV Vezérigazgatóság balatonszemesi
üdülőjébe. Én ugyan nem lettem vasutas de ennek ellenére jártunk oda és
minden évben fizettük a külsősöknek kiszabott tarifát. Ugyan nem volt öt
csillagos szálloda de, nagyon jól lehetett pecázni, közvetlen vízparton
volt és így nem kellett sherpákat fogadni, hogy kimenjünk fürdeni stb
stb stb. Mindez csak onnan jutott eszembe, hogy a minap olvastam egy
cikket a
http://www.kuruc.info/r/2/16844/
címen. Amit alább be is másoltam:
MÁV-bűnözés: leprivatizálták a 230
milliós melót a havernak
2007-09-27. 05:00:24
Magáncégre bízza a MÁV Zrt. a
jegyellenőrzést a budapesti
pályaudvarokon. A vasúttársaság egy
titokban lezajlott egyszerűsített
közbeszerzési eljárással privatizálta
ezt a feladatot, s évente 230 millió
forintot fizet majd annak a magáncégnek,
amelynek egyik tulajdonosa a MÁV Zrt.
marketingvezetője volt.
A nagyobb budapesti pályaudvarok
jegyellenőrzési munkáit elnyerő Keisys
Tanácsadó Kft. egyik tulajdonosa az a
Kárpáti Zoltán, aki a MÁV Zrt.
személyszállítási üzletágának
marketingvezetője volt 2003. január
végétől 2004 februárjáig. Megtudtuk azt
is, a Keisys Kft. már szeptember közepén
hirdetést adott föl az Expressz újságban
a következő szöveggel:
„menetjegy-ellenőrnek érettségizett
munkatársakat keresünk”. Az utóbbi
időben úgynevezett peronzárakat is
felszereltek a fővárosi pályaudvarokra,
ám ezek kiépítését nem a jegyellenőrzési
munkákat 230 millió forintért elnyerő
cég végezte, hanem a MÁV. A MÁV-Start
Zrt. honlapja így ír a peronzárakról: „A
Déli pályaudvaron a peronkapu-beruházás
36 millió Ft befektetést igényelt, a
megrendelő a MÁV Zrt.
Ingatlangazdálkodási Igazgatósága volt,
a beruházás lebonyolítója pedig a
Beruházási Szolgáltató Egység. A
peronzár üzemeltetője pedig a MÁV-START
Zrt. lesz.” Ezzel ellentétesen
nyilatkozott lapunknak tegnap Szórád
Róbert, a MÁV-Start Zrt.
főosztályvezetője.
(Pál
Gábor - MN) |
|
|
|
Több mint érdekes. Évek óta téma, hogy
leválasszák cégekről (állami, volt állami) a kiegészítő szolgáltatásokat. Valóban ettől sokkal
kisebb vesztesége lesz a cégnek. Kíváncsian várom, hogy kinek
privatizálják el ezt a jó fekvésű telket. A nemtörödömség máris látszik.
Nyakig érő gaz nőtte be az egész üdülőt, hagyják az épületeket
tönkremenni. Valószínűleg így olcsóbb lesz idővel hozzájutni a havernak.
Ha igazán a pénz számítana akkor már a múlt évben a szezon végén el
lehetett volna adni az egészet, úgy hogy még normálisan nézett ki.
Tegnap olvastam egy cikket (
http://index.hu/politika/belfold/budapest/kormnegy5636/ ),
amit már néhány hülye már korábban is emlegetett. Mondván zárjuk be a
Nyugati pályaudvart. Igen szedjük fel a síneket és hintsük be sóval a
helyét, ha már építeni nem tudunk akkor legalább romboljunk, ezt mindig
könnyebb megtenni. Mindezt azért mert van egy megalomániás kormányunk.
Kell egy kormányzati negyed... Minek??? Haveroknak kell az ingatlan
biznisz... Ugyancsak olvastam, hogy biztonsági kockázat, hogy vonatok
járkálnak az épületek alatt, így Bush, Putyin stb nem mehet oda amikor
erre veti őket a sors. Erre az volt a mondás, hogy akkor a
miniszterelnöki hivatal marad ott ahol van és a protokoláris
rendezvényeket ott tartják. Igen, de akkor visszajutunk a kiinduláshoz,
hogy a naplopó Mancikának és a többinek minek kormányzati negyed egy
vasútállomás területén. Lusták talán kimenni a város szélére? Vagy talán
mégis a mutyizó haverok ingatlan spekulációja a fontos. Az aki pedig
vonattal jár dögöljön meg. Szálljon le Rákosrendezőn és biciklizzen be a
belvárosba, mert Demszkynek és pajtásainak köszönhetően a
tömegközlekedés egy nagy nulla. Évek óta nem szálltam buszra. A
tömegközlekedésem Pesten kimerül a 4-6 villamosban és a metróban. Ha az
előbbiekkel nem lehet eljutni oda ahova éppen menni akarok akkor autóval
megyek.
Azért ne legyek teljesen negatív a
Nyugati visszafejlesztésével egy eset van amikor egyet tudok érteni és
jó ötletnek tartom, hogyha alagútban átmegy a vonat a Délibe vagy
Kelenföldre és a város alatt van 3-4 megállója (láttam ilyen terveket,
talán a VEKE weblapján) (ha jól emlékszem talán Nápolyban is így van).
Ez azért tűnik jó ötletnek, mert nem kell átszállni. Az utóbbi két évben
hetente 2-3 alaklommal megyek be vonattal Pestre, azért mert a vonat a
körútnál áll meg, ha ez megszűnik, akkor többet nem megyek vonattal
ilyen egyszerű. Már így is autóval megyek ki az állomásra, mert nincs
kedvem reggelente 3 km-t gyalogolni, így legfeljebb nem szállok ki az
állomásnál és végig megyek kocsival. Így eljutunk oda, hogy felőlem
felszedhetik a maradék síneket is. Volán busz a házunktól pont 40
méterre áll meg, ami Újpest városkapuhoz megy. Eddig kb 5-ször vettem
igénybe. Aminek az oka, hogy az utazási komfortja borzasztó, hullámzik,
olvasni nem lehet rajta, mert az ember tengeri beteg lesz mire eléri úti
célját. (Most például vonaton ülök, ölemben a laptop és írom a szöveget,
valószínűleg ezzel nem próbálkoznék meg buszon...). Az előbbiekre jó
cikk a következő linken olvasható:
http://index.hu/velemeny/eheti/nyugatieheti/ . Konklúzióként talán
csak egy kérdést tennék fel, mert nem ragoznám tovább, mert sok helyen
mások sokkal jobbakat írtak erről a témáról, hogy nem értem az
embereket, hogy miért nem zavarják szét ezt a romboló bandát???
2007.09.27
Jó ideje nem szántam időt további
írások közlésére a weblapomon, mert folyamatban van egy saját szerver
beüzemelése, amin gyakorlatilag nem kell tárhely hiánnyal szenvednem
majd. Rengeteg időt elvesz a képek kicsinyítése stb. stb. stb. Illetve
történt még néhány apróság, ami miatt jogi lépések megtételét
fontolgatom ismeretlen tettesek ellen (számomra nem ismeretlenek) és ez
az utóbbi időben elviszi minden szabadidőmet. Mivel semmilyen szinten
nem kötődik a vasúti témákhoz erőteljesen gondolkozom, hogy itt tegyem e
közzé vagy másutt. Sajnos ebben az országban mindent el lehet lopni ami
köz vagyon, már ha létezik ilyen..., de majd később részletesen leírom,
mert van egy érdekes tanulsága történetnek...
2007.08.30
Lassacskán vége a nyaralásoknak.
Többször gondolkoztam miről írjak, mert annyi minden történt, hogy
regényt lehetne írni belőle. Sajnos a nagy részének nem sok köze van a
modellezéshez. De azért némi vasúti témával kezdeném.
A nagy melegek egyikén egy hétfő
reggeli napon többedmagammal várjuk a vonatot az állomáson, mert úgy
éreztük, hogy dolgozni kéne egy kicsit. De ezt nem mindenki gondolta
így... Fél óra várakozás után úgy döntöttünk, hogy autóval jövünk be
szeretett fővárosunkba. Másnap reggel a jegypénztárnál egy 10*10cm-es
cetlin ki van írva, hogy meghatározatlan ideig a hétvégi menetrend van
érvényben. Mit is jelent ez? Azt hogy a vonatok fele nem jár. Irány
ismét autóval... A MÁV weblapján kiírva, hogy valóban ez van és jól meg
van magyarázva, hogy a mi érdekünkben és, hogy ne torlódjanak a vonatok.
Ez csodás, de jó nekünk. Ezt így kell csinálni. Az év végi
statisztikákban majd jól ki lesz mutatva, hogy fele annyi lett az utas.
Jövőre pedig bezárják az egész vonalat. Az egyik sorstárs be is gurult
és íratott az ügyvédjével egy levelet a fogyasztóvédelemnek, hogy lehet
az, hogy megvesszük 18.000Ft-ért a bérletet (amit azért veszünk meg,
mert számítunk egy bizonyos szolgáltatásra (menetrend)) és egyszer csak
nem jön a vonat. Onnan levél tovább mondván ők nem illetékesek. Végül a
MÁV egyik kommunikációs embere megválaszolta. A lényeg, hogy kijavítják
a pályahibákat és akkor milyen jó lesz, mert nem fognak késni a vonatok.
(Lehet, hogy ez segített volna a bezárt vonalakon is) Hogy hogy nem a
válasz napján a MÁV weblapján megjelent, hogy a következő héttől újra
járnak a vonatok. Azt persze mondanom sem kell, hogy teljesen ugyanannyi
lassújel van a pályán mint korábban és munkavégzésnek semmi nyoma nem
látszódott, látszódik. Tehát valaki hazudott, hazudik. Közben
összefutottam egy kedves vasutat közelebbről ismerő barátommal aki
levezette nekem, hogy a nagy meleg miatt néhol a pályák eldeformálódtak
és azért sok a lassú jel stb. stb. stb. Még képet is mutatott a miskolci
vonalról, hogy a nagy melegben milyen hullámos lett néhol a pálya.
Mondom neki, hogy "ember neked is átmosták az agyadat???" Erre az a
megoldás, hogy felszedjük a síneket és behintjük sóval az egészet nem
pedig az, hogy felújítjuk?
Folyt köv...
2007.07.23
Nem történt semmi érdekes mostanában
azon kívül, hogy ismét Hollandiában egész pontosan Hágában töltöttem
néhány napot céges csapatépítésen. Ezen kívül más előnyt igazából nem
tudok felsorolni, hogy az ember miért dolgozik multinacionális cégnél. A
szállásunk egy 5* szállodában volt
Scheveningen-ben.
Utazásunk előtti napon jött a levél, hogy
költségcsökkentés miatt nem küldenek elénk taxit Amszterdamba, mint
korábban hanem menjünk vonattal Hágába. Fél óránként jár és csak fél óra
az út, a központi pályaudvarról pedig a kilences villamossal néhány
megálló. A kollégák poénkodni kezdtek azon, hogy majd hazafelé ha
a londiner megkérdezi, hogy hova vigye a csomagokat akkor majd azt
mondjuk hogy a kilences villamos megállójába. Arról nem is beszélve,
hogy a főnökünk kb. 20 éve nem ült villamoson, persze én sem szívesen
ülnék át a merci roadsteréből egy villamosra... Viszont én örültem egy
kicsit, mert rengetegszer jártam jártam Hollandiában, de mindig repülő
és taxi... Pedig a múltkori utunknál már jól kinéztem a vonatokat
(Keleti pu.-München-Frankfurt-Amszterdam) de nem engedte, hogy előtte
nap este elinduljak, annyi volt a mondás ne bohóckodjak a vonattal.
Ráadásul most is vasárnap mehettem volna, nem kellett volna szabit
kivenni. Arról nem beszélve, hogy a csodás Malév járatra 144.000 Ft volt
a jegy fejenként, igaz nem én fizettem úgyhogy mindegy.
Az utazásról készítettem néhány
fotót, amin látszik felülről például a Csepel sziget
, Velencei tó
,
Balaton
, Fertő tó
, Duna stb. A képeket betettem az 1:1 menübe. Vonatos
kép nem sok készült annak ellenére hogy vonattal is utaztunk.
Amszterdamban lementünk a repülőtér alatt található állomásra ahova
éppen megérkezett egy TGV és robogott tovább Franciaországba, a képek
nem lettek túl jók mert eléggé sötét volt. Illetve feltettem még néhány
képet naplementéről, amiben nekem az volt az újdonság, hogy sok külföldi
utam ellenére soha nem láttam a napot a tenger mögé lenyugodni
.
Igaz nem arra vágytam, hogy ezt az Északi tengernél tegyem. Sokat
gondolkoztam, hogy miről írjak miközben kint jártam, mert megint
sikerült rácsodálkoznom néhány liberális dologra, persze amit már tudtam
és láttam korábban is, de aztán inkább nem teszem, mert még a végén
kiderül, hogy sokféle fóbiában szenvedek. Néhány napig lelkesen
szerveztem, hogy a kis család is kijön utánam és néhány napot kint
töltünk együtt, de aztán szálláskeresés közben lemondtam az egészről.
Például nem egy szálloda jellemzésében meg volt említve, hogy XY város
multikulturális részén fekszik. Nem volt kedvem ahhoz, hogy például a
szálloda folyosóján összefussunk kurvákkal, buzikkal vagy éppen
narkósokkal. Persze megoldás a minél nagyobb csillag számú szálloda, de
minek fizessek érte ha egész nap úgysem vagyunk ott. Persze a szálloda
ahol laktunk szép és elegáns volt, de nem egy átlag magyar
pénztárcájához méretezve. A kajáról nem is beszélve, amit aranyárban
mérnek. Első nap késődélután leugrottunk a szálloda előtti sétányra az
egyik étterembe vacsorázni. A teraszon ültünk le, hogy lássuk a tengert.
Éppen hogy megkaptuk a választott előételt beborult az ég és elkezdett
szakadni az eső. Abból látszott, hogy nagy vihar készül, hogy a
bennszülöttek rohangáltak mint a mérgezett egér. Egyszer csak odajött az
egyik pincér és megkért hogy üljünk be az étterem fedett zárt részébe,
mert a redőnyöket azelőtt szeretnék felcsukni mielőtt a vihar elviszi
őket. Hát jó mindenki megfogta a tányérját, poharát meg amije volt és
betelepült. Fél órával később kinéztem az épület elé és már jóval boka
fölött állt a víz az éttermek előtt. Egyszer csak kiabálva jön a
főpincér és valamit magyaráz hollandul. A kolléganőm szól neki, hogy jó
lenne ha angolul beszélne, mert akkor talán értenénk is amit mond.
Elüvölti magát angolul "jön fel a szar" és mutogat egy kb 1mx1m-es
összefolyó rácsra ahonnan jött fel az anyag. Ekkor az étteremben
az összes vendég még feljebb ült, bokszokba és figyelte a személyzetet
ahogy lapátolják. Mi ezt mind a főétel előtt kaptuk, a szag ami
terjengett az leírhatatlan. Közben a tűzoltók is megjelentek és
próbáltak besegíteni. Ahogy figyeltem elég rutinosan csinálták úgyhogy
valószínűleg gyakran előfordulhat. Mi pedig be kell vallanom
fetrengtünk a röhögéstől. Ez Hollandia üdülő gyöngyszeme, ha ez nálunk
fordulna elő tuti, hogy az ÁNTSZ vagy más hatóság kimegy bezáratja az
éttermet és fertőtlenítés gyanánt felgyújtja az egészet. Arról nem is
beszélve, hogy közben elkezdték felszolgálni a kaját.
2007.07.09
Korábban úgy terveztem, hogy soha nem
lesznek gőzöseim, de két hete eljött a pillanat amikor beadtam a derekam
a csábításnak. Többször nézegettem börzéken és már majdnem mindig
eljutottam addig, hogy na akkor most megveszem, de aztán mindig találtam
kifogást amiért nem tetszett és sajnáltam rá a pénzt. Az utolsó lökést
WiMaV oldalán látható videó
adta. A neten rákerestem és találtam még új eladó MÁV 520
gőzmozdonyt. Íme a fotója:
A múltkori fejtegetésem óta a
Nyugatiban az ellenőröket mintha kicserélték volna, de az ellenőrzés
szigorúsága nem változott. Simán lehet ki-be sétálgatni jegy nélkül. A
minap olvastam az egyik (kollégáim által csak propaganda kategóriába
tartozó) újságot. A következő cikkben:
http://index.hu/gazdasag/magyar/mav070627/ van egy olyan
megállapítás ami miatt majdnem leestem a székből:
"száz éve nem korszerűsített vonalakon, sok tízéves,
leromlott állapotú vasúti kocsik mellett garanciát vállalni azoknak a
menetidőknek a betartására, amit egyébként az utasok joggal várnának
el". Sajnos úgy látszik, hogy az illetékes elvtársat is
megfertőzte az a szellemiség ahol jól megmagyarázzuk, hogy miért nem
törődöm semmivel és miért vagyok trehány. Idézem saját magamat: "A másik talány számomra az, hogy
amióta gyorsított vonatok járnak Veres felé nem sikerült megoldani a
menetrendben, hogy ne álljanak 10 percet minden nap a vonatok Újpest
bejárati jelzőjénél. Kellene egy számítást végezni, hogy ez mekkora
veszteséget okoz. Fékezés, újra elindulás minden nap több száz ember
várakoztatása stb." Nos én ezt látom. Nézzük meg jobban, hogy
érthető legyen... Szóval azért késnek minden nap a gyorsított vonatok,
mert a BDV-k öregek...hmmm... jó, lehet, hogy tényleg nem újították fel
száz éve az Újpest-Nyugati szakaszt. De menetrendet azért csinálnak,
hogy legyen mihez igazodni és legyen mit betartani. Tehát ha az
van odaírva, hogy a vonat megérkezik a Nyugatiba 8:14-kor akkor érkezzen
meg. Ha nem érkezik meg akkor valaki nem jól végzi a munkáját és azonnal
ki kell rúgni. A menetrend készítéskor tudomásom szerint figyelembe
vannak véve a technológiai idők (száz éves pályák, leromlott állapotú
kocsik) és még óriási ráhagyás is van csak azért hogy jobb legyen a MÁV
késési statisztikája mint az osztrák vagy a holland vasúté. Ezek után
csak és kizárólag a napi ott és akkor dolgozó személyzet felelős a
késésért.
2007.06.22
Tovább építettem a terepasztal vázát,
amiről látható néhány kép a
terepasztalos menüben. Nagyon nehezen
halad a terepasztal építés. Igazából amit eddig időt esténként
modellezéssel töltöttem, az most a ház körüli fű locsolásával telik el,
mivel nem szeretném ha kiszáradna minden mint a szomszédoknál...
Korábban úgy volt, hogy nem
politizálok az oldalaimon, de néha kivételt kell tenni. Utóbbi időben
történt megfigyelésem alapján a Nyugati pályaudvaron felszerelt
beléptető kapuk nem érnek semmit. Ez a beruházás csak annak érte/éri meg
aki megépítette illetve aki megrendelte (ez egy mo-i törvényszerűség)...
Egy ilyen rozsdamentes kerítéstől aki eddig bliccelt az ezután is fog.
Gyakorlatilag nincs jegyellenőrzés, se reggel se este. Ki be lehet
sétálgatni úgy hogy az emberre rá sem szólnak (valószínűleg ilyesmire
nem trajningoztatták az ott álldogáló egyéneket). Akkor meg minek??? Aki
a jegyét megszokásból mutatja annál is csak azt konstatálják, hogy
mutatott valamit, de azt hogy érvényes-e vagy nem... na mindegy.
Korábban már írtam erről egy hosszú szösszenetet, de nem tettem közzé,
mert nem szerettem volna általánosítani. A lényeg illetve az alapkérdés
az, hogy kik és mi ellen lett bevezetve, építve a kerítés??? A bunkó
bliccelő utasok vagy a csaló zsebbe dolgozó kalauzok ellen. Érdekes
módon ez utóbbiról a híradásokban nem esett szó, pedig mindenféle
nagyvezér, szóvivő, boldog boldogtalan kiállt nyilatkozni, hogy milyen
jó találmány a bliccelés visszaszorításában. Néha azon gondolkozom, hogy
nem lett volna-e olcsóbb megoldás a kedves munkavállalók
becsületességére, moráljára gyúrni??? A vak is látta (veresegyházi
vonalról van a tapasztalat), hogy a kalauzok kivétel nélkül jegyadás
nélkül zsebre tették az utastól kapott pénzt. Ezen probléma megoldásában
a Nyugatiban felszerelt kapuk nem segítenek, mivel a vonatra fel és le
is lehet szállni más állomásokon. Ez az egész téma azért jutott most
eszembe, mert tegnap pont egy ilyen kivételt sikerült látnom. Olyanokról
már említést sem teszek, hogy a haveroktól és alvást szimuláló utasoktól
jegyeket nem kérünk szindróma milyen bosszantó tud lenni.
Minap nagy szaladás a gyorsított
vonathoz. Soha nem szoktam vonaton vécét használni, de most folyós
ügyeimet muszáj volt elintézni. Vonat elindult a Nyugatiból és pont
szembe jött a kalauz és látta, hogy vergődöm a bejutással. Nagyon rendes
volt odajött segítni kinyitni az ajtót. Megjegyezte, hogy valaki bezárta
kívülről. Bár ne tette volna. Azt hittem azonnal elhányom magam, mert
nem voltam lelkileg abban a meleg pillanatban felkészülve a látványra,
pedig sok mindent láttam már. A vécé el volt dugulva. Mindenféle anyag
(nem részletezem) egy piros gyertyával a tetején (vérben úszó tampon). A
takarítók szempontjából ez volt a legolcsóbb megoldás, kívülről bezárni
az ajtó, mert nyilván nem egy utas zárta be...
Mindez annak fényében érdekes, hogy
kb. két éve járok be vonattal Pestre azóta a bérlet ára kb. 10.000
Ft-ról (legutóbb 13.600-ról) 18.000-Ft-ra emelkedett. Néhány ismerős
utastárs ezen csak úgy szokott viccelődni, hogy ezen idő alatt ennyi
volt a minőségbeli javulás. Ez oda vezetett, hogy amikor csak lehet
autóval járok be. Így nem kell elviselnem mások kulturáltságát.
Néhány nappal ezelőtt egy késő esti
műsorban az egyik királyi csatornán nyilatkozott egy MÁV tudor és azt
találta mondani az előbb említett problémára megoldásként, hogy az
elővárosi vonatokon ne legyen vécé, mert drága a takarítás. Gratulálok
igen ez a megoldás, javaslom azonnal léptessék elő a kispajtást és
azonnal elkobozni a céges autóját és kötelezni a vasúton utazásra
Budapest és Veresegyház között. A kb. 30 km-ert 1 azaz egy óra
alatt teszik meg a vonatok ha sietnek. Ez már nem nevetséges hanem
tragédia. Most jut eszembe a szolgáltatási szintnél maradva, hogy az
egyik nap ismét előkerült egy csoda statisztika a híradásokban, hogy a
világverő MÁV-nál 96 %-ban pontosak a vonatok. Nem tudom ki mérte és
hogyan de az minden nap menjen ki a nyugatiba és figyelje meg például
2437-es számú vonat érkezését. 100 %-ban késik minden áldott napon (ha
csak egy-két perc lenne nem említettem volna).
A másik kedvenc az amikor a
bérletvásárlás idején a pénztárakban ki van írva, hogy vegyen jegyet a
vonaton. Any... azt. Felszállunk, jön a kalauz. Mondja vegyünk jegyet
450 Ft-ért. Csókolom nekünk bérlet kell. Az nincs vegyünk jegyet a
Nyugatiig és majd ott tudunk venni bérletet. De a cég azt nem fizeti ki
stb. stb. stb. Ő vonul el sértődötten. Vagy zárják be az összes vidéki
jegy pénztárat vagy nyissák ki de ne egyik nap így másik nap úgy...
A másik talány számomra az, hogy
amióta gyorsított vonatok járnak Veres felé nem sikerült megoldani a
menetrendben, hogy ne álljanak 10 percet minden nap a vonatok Újpest
bejárati jelzőjénél. Kellene egy számítást végezni, hogy ez mekkora
veszteséget okoz. Fékezés, újra elindulás minden nap több száz ember
várakoztatása stb.
Ez utóbbi példákat csak azért írtam,
hogy nehogy az jöjjön át az írásomból, hogy csak a kalauzokat hibáztatom
minden MÁV-os problémáért. Megfelelő emberek világgá zavarásával
csodákat lehetne tenni...
2007.06.08
Még május 11-én történt, hogy egy
rokonhoz elugrottam költözés miatt kidobandó bútorokat guberálni,
gondolván jó lesz a terepasztal alá és nem kell új bútorokat vennem és
így több helyem lesz a vitrin alatti szakaszon. Ők az állomásépület
egyik szolgálati lakásában laktak míg a vonalfelújítás el nem jutott
odáig. Amikor hordtuk ki a cuccokat akkor vettem észre egy nohabot az
állomáson. Készítettem sok nagyfelbontású fotót, de ide a webre
1:1 menübe csak lebutítva teszem fel mert vészesen
fogy a tárhelyem.
Papírrégiség menübe is feltettem néhány új fotót.
2007.05.30
Az elmúlt napok történéseit nagyon
befolyásolta az előző bejegyzésben történtek. A nagyobb fiamnak meg lett
ígérve, hogy elmegy pöfikézni. Mivel a sors úgy hozta így én vittem el.
A pöfikézés annyit tesz, hogy kisvonat lehetőleg gőzös és miegymás.
Néhány aznap készült fotót feltettem a következő oldalra:
1:1
A modellek gyűjtögetése azért nem
maradt abba. Az egyik nap nézegettem a PIKO weblapját és láttam, hogy
piros jelzésre váltott az ICE3 terméknél a kis jelzőlámpa. Már többször
gondolkoztam, hogy kell-e ez nekem vagy más gyártó drágább modelljét
szerzem be. A dilemmát az okozta, hogy a ROCO ICE2-es szerelvénye
hossz torzított. Eleinte nem zavart, de később igen és nem akartam úgy
járni az ICE3-as szerelvénnyel, hogy először nem foglalkozom valami
eltéréssel, majd azután meg bosszant, hogy miért ezt vettem meg. Egy
német weboldalon találtam egy cikket amin különféle gyártók ICE3-as
szerelvényeit hasonlítják össze fotókkal illusztrálva a különbségeket.
Némi tanulmányozás után úgy döntöttem, hogy együtt tudok élni néhány
hiányossággal kb 50.000 Ft megspórolása mellett. Fotókat tettem
fel a megfelelő menübe (
Motorvonatok H0
), a képek csúnyák lettek mivel nem találtam a házban
jobb hátteret a fehér vagonokhoz.
Tegnap jártam újabb aukción ahol ismét
bővítettem a gyűjteményem. Az egyik érdekesség egy amatőr fotó az
aranyvonatról. Azt hiszem nem kell magyaráznom senkinek mi az az
aranyvonat, ha tanult egy kis történelmet.
De ha mégis akkor íme:
Aranyvonat
A Wikipédiából, a szabad
lexikonból.
1945. január 23-án kigördült egy szerelvény a fertőbozi
vasútállomásról. Ez a vonat a Magyar Nemzeti Bank
harminc tonna aranykészletét, nagy összegű
devizatartalékát valamint a bank sok egyéb értékét,
dokumentumát, ezen felül Mátyás király Corvináit és a
méteretalon platinarúdját menekítette nyugat felé.
1946. június 18–25. Washingtonban a Nagy Ferenc
miniszterelnök vezette küldöttség tárgyalásán döntöttek
az MNB aranykészletének és más értékeknek, műkincseknek
a visszaadásáról, június 21-én ezt az USA
külügyminisztériuma hivatalosan is bejelentette,
augusztus 6-án az aranykészlet visszaérkezett
Budapestre. A vonaton szállított értékeket az amerikai
hadsereg lefoglalta, azokat hadizsákmánynak tekintették.
2001-ben amerikai holokauszttúlélők pert indítottak az
ügyben. A károsultak kárpótlására 2005-ben alapítványt
hoztak létre, amelynek 25,5 millió dollár áll
rendelkezésére az amerikai költségvetésből. Jelenleg a
köztudatban elterjedt téves nézet szerint az Aranyvonat
egészét zsidók javai képezik, azonban a Magyar Nemzeti
Bank értékei az egész országé, nem valamely kisebbségi
csoport tulajdona.
2007.05.11
Hosszabb szünet után foglalkozom újra
vasúti témákkal. A szünet oka Rengei Károly (+56)(apósom) váratlan
halála. Miért is írok erről nyilvánosan??? Egyszerű az ok vasutas,
vasútbarát és túrázó volt. Sok barátját ismerősét tudtunk értesíteni,
valószínűleg sokakat nem. A temetése 2007.05.16-án lesz a Megyeri úti
temetőben 10:30-kor. Nem is olyan régen amikor elkísért például a Láng
börzére ott is összefutott régen nem látott ismerősökkel régi
(fő)iskolatársakkal. Lehet, hogy valaki pont ezen az oldalon értesül a
hírről.
Így írva e sorokat két mókásnak nem
feltétlenül nevezhető történettel kívánok róla megemlékezni:
Volt időszak az átkosban amikor a
Nyugatiban dolgozott kocsivizsgálóként. Egy napon amikor Kádár János
utazott volna a kormányzati vonattal (volt időszak amikor nagyjaink még
vonatra ültek) éppen vizsgálták át és a vonat mellett sétálva ahogy
himbálta a kalapácsát véletlen beejtette alá és bemászott utána. Kifele
jövet a fejéhez tartották egy "csúzli" csövét és megkérdezték, hogy mit
keres ott. Szerencséjére talált egy hibát (itt most gépész létemre
nem mennék bele a részletezésbe) ami miatt a szerelvény bármelyik
pillanatban siklás után nagyot borult volna... A kocsi ki lett sorozva,
és ezzel soha nem derült ki, hogy életet mentett-e vagy nagyobb kárt
okozott-e...
A másik kedvenc történet is már nagyon
régi, Fradi-ban játszódott, amikor ugyancsak egy vonat mellett sétálva
egy éjszakai műszakban megnézte egy kocsi oldalán lévő papíron, hogy mi
a szállítmány. Holttesteket vittek hamvasztani vidékre. Ő hangosan
megkérdezte, hogy hová mentek??? Erre egy hang visszaszólt a vagonból,
hogy Debrecenbe... Életében nem futott ekkorát mint akkor, persze utóbb
kiderült, hogy az ilyen szállítmányokat mindig kísérik és a kísérő volt
vicces kedvében majdnem szívbajt hozva rá...
2007.04.20
A múlt hét végén sikerült 18 év után
újra eljutnom Aradra. Ha már ott voltam kiugrottam az állomásra
körülnézni hátha sikerül néhány fotót készíteni. Képeket sikerült
csinálni csak jármű alany nem igazán volt hozzá. Egy darab mozdony volt
a láthatáron. Azt is fél órán keresztül súrolta a masiniszta, hogy
nehogy le tudjam fényképezni... A készített néhány fotó a következő
linken látható: 1:1
A korábban említett vitrin immár az
üveg ajtóval szerelve látható az alábbi képen:
Továbbá szép lassan elkezdem bővíteni
a tehervagon flottát is, amelyet most a KLEIN MODELLBAHN által kiadott
két MÁV-os festésű négytengelyes vagonnal nyitottam meg:
2007.04.13
Az elmúlt két hétben elkészültek a
modelleket tartó vitrinjeim. Mind a kettő két méter széles, kb. 80 cm
magas a polcok pedig 12-15 cm mélyek. Az üvegek súlya miatt több helyen
alá kellett támasztani, hogy ne vetemedjen el. Viszont így nem lesznek
jók a korábban a terepasztal alá tervezett szekrények mivel túl magasak
és a vitrin túlságosan belelógna a domborzatba. Így most kereshetek új
szekrényeket, mivel a terepasztalt nem szeretném a földön építeni.
Ráadásul sikerült örömet szereznem a kiscsaládnak mikor is sikerült
máris összetörni a vitrin egyik üveg ajtaját...
Íme néhány fotó a vitrinekről, még
üveg nélkül:
2007.04.03
Már a kollégáim is cikiznek, hogy nem
halad a terepasztal projekt, mert gyűlnek a szerelvények, kiegészítők
stb., de az a helyzet, hogy már az alap asztal összeállításával is
problémáim vannak. Korábban írtam, hogy más helyet kellett találnom az
asztal alapanyag beszerzéséhez. Ez sikerült is, de némi gondolkodási idő
után. Történt ugyanis, hogy az asztalos ismerős által ajánlott fatelepen
kaptam árajánlatot... Majdnem leestem a székről az ügyfélszolgálatos
előtt. Csak kétszer került többe mint amire számítottam. A hölgy látván
csodálkozásomat halkan megjegyezte, hogy van ilyen bükk fából is de
annak más a mérete (2x1.25 m). Gondoltam magamban tök mindegy, mert 10
cm-es csíkokra szeretném daraboltatni illetve úgysem fog látszani.
Mennyibe kerül??? Ugyanannyi a négyzetméter ára mint a másiknak. Jó,
kértem írja fel egy papírra és eljöttem. Még aznap este elgondolkoztam,
hogy nem lenne-e elég csak egy egyszerű dioráma és csak gyűjtögetném a
járműveket... időm sincs sok, zsugoriság is előjött belőlem stb. stb.
stb.
Igazából megint kereskedői dolgokon
duzzogtam, hogy pár km-el arrébb, hogy kerülhet ugyanaz kétszer
annyiba??? Miközben az összegyűjtött terepasztalhoz való cuccok és
járművek valahol 2.000.000 Ft körül mozognak azon kaptam magam, hogy
3-4000 Ft-on görcsölök. Nézegetve a hölgy által adott papírt azon
morfondíroztam, hogy a nagyobb méretű táblát kéne vennem, mert abból
hosszabb darabok jönnének ki és így kevesebb macera lenne az alap asztal
összeállításával.
Nagy lökés másnap reggel jött el
amikor is munka ügyben kerestem egy névjegyet a táskában és
meglepetésemre az egyik kis zsebben találtam egy tízezrest. Ettől az
apró örömtől annyira jó kedvem lett, hogy bepattanva a kocsiba
elszaladtam a fatelepre, hogy megvegyem a nagyobb táblát. Az öröm
addig tartott amíg oda nem értem. Közölték velem, hogy az nincs és meg
kell rendelni. De mondom ember te ajánlottad tegnap. Kereskedői hülyeség
határtalan, ajánlott olyan valamit a raktárukon lévő cucc helyett ami
nincs nekik. Na mindegy, megrendeltem, kifizettem és 10 nap alatt
megérkezett, viszont a szabadságomnak is pont vége lett.
Ilyenkor mindig eszembe jut egy
korábbi esetem a Modellkit-nél az Erkel utcából, amit korábban
elfelejtettem említeni. Rendszeresen megjelent hirdetésük az Indóház
magazinban, amin egy nohab képe volt látható illetve fel volt sorolva,
hogy mi mindent forgalmaznak. Gyűjtögetésem kezdetén nem voltam
tisztában azzal, hogy az egy kis szériás modell fotója és naívan
bementem az üzletbe és rábökve a fotóra közöltem, hogy szeretnék egy
ilyet. Nos azalatt a beszélgetés alatt amit folytattam a fiatal (nálam
fiatalabb ránzésre) eladóval nem tudtam eldönteni, hogy abba a filmbe
csöppentem-e ahol Terence Hill próbál pisztáciás fagyit venni Bud
Spencer-től vagy pedig a Pretty woman-be, ahol a "kurvát" alakítom.
Igazából nem tetszett a szereposztás ami lehet, hogy azért volt, mert
szakadtan voltam öltözve. Röviden a lényeg annyi volt, hogy már nagyon
nagyon és még annál is régebben nincs és próbáltam megtudni az árát,
hogy mégis nagyjából mennyi volt amikor lehetett kapni??? A válasz az
volt, hogy nagyon drága. Köszönöm ettől valóban okosabb lettem.
Ragozhatnám tovább illetve lenne egy másik eset is sín vásárlás kapcsán,
de nem teszem.
2007.03.12
A múlt héten befutott két megrendelt
járművem... (látható H0 mozdonyok és személyvagonok menüben is)
Az alábbi képen látható étkezőkocsival
teljessé vált az egyik osztrák szerelvényem. Csak öt kocsiból áll +
mozdony (<180 cm) a tervezett terepasztal vágány méretek miatt.
Megjött a ROCO-s szergej is. Alább
látható néhány további fotó a másik szergejemmel illetve nohabbal.
Kicseréltem a kotrót az elején, ami némi bosszúsággal járt. Kb. fél
óráig küzdöttem amíg a gyárilag beszeretet ki tudtam feszíteni a
helyéről. Volt néhány pillanat amikor úgy éreztem, hogy most fogom
kivágni az ablakon. Többször megnéztem a papírt, hogy biztosan úgy kell
e szétszedni. Addig sikerült masszíroznom, hogy le is tört róla egy
darab. Nagy nehezen sikerült kicserélnem, de hiába nyomtam én is be
teljesen a helyére az alábbi fotón jól látszik hogy van egy hézag a
szürke és bordó rész között.
A terepasztal projekt ismét megakadt.
Eldöntöttem, hogy a tervezett pályát lerakom, egyből az egészet és majd
sorjában a terepet és domborzatot. Szombaton beugrottam a BRICOSTORE-ba
munkából hazafelé jövet, hogy méretre vágatom a tartó kereteket és majd
vasárnap összerakom. Ez nem jött össze, mert közölték, hogy január 1-óta
nem szabnak méretre rétegelt lemezt. Nincs semmi baj legfeljebb
nem megyek többet oda vásárolni. (Az nem jut eszébe a döntéshozónak,
hogy aki ilyen dologért bemegy az mást is vesz ott) Mondtam, hogy
akkor kösz nem kell, mert 1,5X1,5 méteres tábla nem fér be a kocsiba
hiába kombival mentem, a tetőcsomagtartóra pedig nem akartam
felvarázsolni. Erre utánam szóltak, hogy 100 Ft-ért kettévágják, hogy el
tudjam vinni. Kérdezem én ha már összekoszolják a kezüket meg a gépet
akkor miért nem lehet nekem azt a táblát 10 cm-es csíkokra vágni ahogy
szeretném??? Az ilyen hozzáállást soha nem fogom megérteni. Ha OSB lapot
kértem volna, hogy szeleteljék fel és azt mondja nem mert gyantás lesz a
fűrészlap és azután nem tudnak bútorlapot vágni, mert retkes lesz arra
azt mondom, hogy rendben van. Azóta sikerült az asztalos ismerőssel
beszélnem és megtudni egy bútorlap szabászat címét, így a mai napi
program az lesz hogy ellátogatok abba az intézménybe.
2007.03.07
Azt hiszem elment a maradék eszem.
Történt ugyanis hogy a héten beléptem a papírrégiség gyűjtők népes
táborába. A weblapon csináltam egy új
menüpontot is neki. Hétfőn reggel kocsi helyett vonattal jöttem be
dolgozni Pestre és összefutottam a szomszéddal. Lelkesen mutatott egy
aukciós katalógust. Tudtam, hogy gyűjt mindenféle vacakot és jár
licitálni különféle árverésekre. Ahogy nézegettem a közel 4000 árverésre
bocsátott papírrégiséget észrevettem, hogy van néhány vasúti témájú is.
Némi gondolkodás után és pénzzel a zsebemben úgy döntöttem, hogy én is
benézek egy ilyen rendezvényre. Érdekes volt. A katalógusból kinéztem
mindent ami tetszett volna és lelkesen beültem a nép közé táblával a
kezemben. Úgy mentem, hogy eldöntöttem, hogy maximum mennyit költök és
egy konkrét darabra maximum mennyit licitálok. Ha finoman akarok
fogalmazni már az első tételnél amit szerettem volna megszerezni
bealáztak... Figyelgettem az arcokat de igazából semmi okosat nem
láttam, voltak hajléktalan külsejű fazonok akik komoly pénzeket adtak
egy-egy darabért, de voltak elegáns öltönyösök (nem tesco gazdaságos)
illetve voltak akiknek a képviselőjük ült ott mobilal a kezében és azok
licitáltak. Azért sikerült néhányat begyűjtenem, majd vártam a két
legfontosabbat amiért mentem. Az egyik egy bajor mozdonyos képeslap a
másik pedig egy magyar volt. A Bajort sikerült megvenni. A
magyarnál komoly licitre kényszerültem majd feladtam, mert annyira
felment az ára, hogy hiába volt még nálam pénz nem teljesítette az előre
elhatározott feltételeim egyikét. A sporttársnak több lóvéja volt én
pedig nem szerettem volna félnapi fizetésemet egy képeslapért odaadni.
Így hagytam, viszont annak örülök, hogy az eladónak szereztem egy kis
pénzt feltornázva sokszorosára a kikiáltási árat. Az élmény azért
összességében pozitív volt illetve az ilyen licittel járó izgalom
kipróbálását mindenkinek javaslom. Bár ha valakit elborít a pénz annak
valószínűleg nem izgalmas egy idő után...
2007.03.04
Még mindig le vagyok ragadva a
járművek beszerzésénél, ahelyett hogy az asztal építésébe ténylegesen
belefognék. A héten a kényszer kívülről jött miután az M&H-ból
telefonáltak, hogy még egy múlt évi rendelésem most futott be.
Másodpercekig gondolkoztam, hogy mi lehet az??? Aztán kiderült hogy egy
SACHSEN-es MÁV-os másodosztályú vagon. Jé, eddig az volt a mondás, hogy
év elején törlődnek a korábbi rendelések és újból kell rendelni ha
szükséges. Egyébként már lemondtam róla így közel egy év távlatában...
Még a múlt héten vettem észre, hogy a
http://www.memoba.at/ -nál kapható
49 EUR-ért egy RAILTOP-os vagon (étkezőkocsi) ami még hiányzott a
gyűjteményem egyik szerelvényéből. Mivel itthon egyik kereskedő
weboldalán sem láttam, hogy kapható lenne így megkértem egyik
kedves Bécsben élő rokonomat, hogy munka után ugorjon be és vegyen nekem
egy ilyen vagont. Még aznap beugrottam az M&H-ba és látom a vitrinben,
hogy nekik is van sőt a szekrényben még van jó néhány darab. Miért nem
lehetett kitenni a webre, hogy kapható.
Mindez miért érdekes??? Azért, mert ha
megfigyeljük a magyar modellvasút termékeket árusító üzletek weboldalait
egyik rosszabb mint a másik. Most lehet mondani, hogy az enyém sem jobb,
de ellentétben velük én nem szeretnék eladni semmit. Némelyiknek a
használata nehézkes másoknál pedig a tartalom naprakészségével van némi
problémám. Lásd pl.:
http://www.modellkitonline.com/productlines_hun.shtml oldalt:
az utolsó frissítés dátuma 2005.01.02 @ 14:56 akárhogy
is nézem a naptárat már 2007 márciusa van. A
http://vasutmodell.com/ tetszik
talán a legjobban, de a baloldali menü kategorizálása nem túl jó, mert
szerintem vagy gyártónként vagy termékcsoportonként kellene
főcsoportokat létrehozni nem pedig így ömlesztve arról nem is beszélve,
hogy lapozáskor a menü "elmászik" . Értékelés folyt. köv...
2007.02.26.
Még decemberben vettem egy két darabos
svájci emeletes kocsiból álló szettet. Sógoromnak büszkén mutattam, hogy
milyen jól néz ki a 460-as mozdonnyal, erre ő lényegében legagyizzta
azzal, hogy a valóságban 10-15 kocsival járnak ezek a vonatok. Sajnos
igaza van így a tegnapi börzén vettem hozzá további két vagont.
(poggyász/1o és bisztró, H0 személyvagonok menüben látható) Így sem az
igazi de már valamivel jobban fest.
A terepasztal születése menübe írtam
néhány sort újabb ötletekkel. Az utóbbi időben sajnos áll a terepasztal
projekt, mert még nem sikerült kitalálnom, hogy a szoba sarkában lévő
falakkal 45 fokos szöget bezáró ajtónál milyen módon jutnak át a vonatok
a másik oldalra. Illetve az asztalos ismerős csúszik a modelleknek
készülő fali vitrinekkel. Mivel most minden ki van pakolva mint egy
piacon így nem tudom a már kész asztaldarabokat a helyükre rakni,
illetve nem szeretnék kétszer pakolászni.
A H0 mozdonyaimat bemutató oldalra
feltettem a teljes méretű fotókat, szép lassan a többi oldalt is
átalakítom. Most jöttem rá, hogy az új gépem amivel a képek lettek
csinálva nagyon ócska, de most ez van... vagy én nem tudok
fényképezni... illetve néhány kép túl nagy méretű de majd ezekből is
csinálok újat.
2006.11.19.
Megint rászántam magam a Láng börze meglátogatására.
Néhány érdekes dolog mellett vettem 4 darab ütközőt 1000 Forintért. A
lényeg az alábbi képeken látható. Kicseréltem a gyári ló méretű téglalap
méretű ütközőket kicsi fémből esztergált kerek alakúra. Egész más
kinézete lett a gépnek.
2006.11.09.
Az elmúlt időszakban sikerült szereznem néhány ROCO line
váltót (30+3 db) de sajnos motor nélkül. Most kaptam észbe, hogy kifut
és mit fogok csinálni? Hogyan állítom a terepasztalon? Elkezdtem
rohangálni, de nem sikerült szerezni. Írtam a ROCO-nak, hogy ilyenkor mi
a teendő?
we ´re afraid, the
turnout-motor of the new geoLine will not be similar by comparison
to 42620: There a restrisk to produce and use components of the RocoLine-track
with bed in direction of patent-rights. Caused by this it isn´t
built anymore. We hope for Your understanding.
As a stopgap You could use
underbasement motor 10030. In spite of the labor to remove the
polarization-circuit and the mechanical components, to drill a greater
hole through the wood-plate and a small one through the moveable
sweeper the advantages are: 3 additional electrical switches
and the possibility to connect the points-lantern.
A chapters-excerpt out of the electrical-handbook-CD-Rom you find enclosed
(look at chapter 2.4, page 1 and exclude wiring of the semaphore:
That ´s the princip!):
Yours sincerely
After Sales / Service
Modelleisenbahn GmbH
Gondolom ezt valamiféle jópofa viccnek szánták.
Próbáltam néhány amerikai webáruházat hátha még kapható, esetleg van
raktáron, de az érdeklődésem után lekerültek a termékek az oldalakról.
Gondoltam magamban amilyen örömmel vettem olyan örömmel adhatom el az
egészet némi buktával. De aztán egy fórumban egész más után kutakodtam,
amikor valaki a hozzászólásában javasolta a
www.memoba.at üzletet Bécsben.
Elkezdtem nézegetni az akciós oldalukat mi jót lehet olcsón venni, amikor felfedezetem, hogy
kapaható váltó állítómű, igaz digitális de az is valami. Az ár akciósan
29 EUR. Mivel nem terveztem, hogy a héten arra járok mondván érkezik a
második csemeténk így megkértem egy barátomat, hogy külföldi útjáról
hazafelé beugorva vegyen nekem 30 darab digitális motort és ha tud
alkudjon az árból. A vétel sikerült és még az akciós árból is sikerült
alkudni. Az örömömet csak az árnyékolja be, hogy még találtam három
váltót a nagy rumliban és azokhoz nincs motor és már az üzletben sem
kapható.
2006.10.13.
Beruháztam egy újabb személyvagonba.
|